~2. rész- rejtelmek~

A kórházban ébredtem. A szívem azt súgta hogy menjek ki a teremből. Kifutottam a kórház folyosójára. Ahogy elindultam a hátam mögött sorba égtek ki a villanykörték. El kezdtem a folyosón is futni, miközben hátra felé pillantottam, belefutottam valakibe. Ez a valaki a házavató bulin látott fiú volt, akinek még a nevét sem tudom.

-Bocsi hogy a házavató bulin nem mutatkoztam be, Lay vagyok. Kegyed kicsoda? -mintha a gondolataimba olvasott volna.
-öö...Bridget vagyok -félve mondtam a nevemet ki, mert eszembe jutott az álmom.
-Keveset alszol mostanába? -fürkészte a szememet.
-Hogyan? -lepődtem meg.
-A szemeiden látszik.
-Mostanában rémálmaim vannak.
-Miről ha szabad tudnom?
-Fekete angyal tollak és maga az angyaláról. Bár az arcát nem tudom soha kivenni.
-Hmm...érdekes. Most megyek szia.
Időm se volt elköszönni tőle úgy sietett. Furcsa ez a srác, olyan rejtélyes. A kórháztól a hideg futkosott a hátamon, így eljöttem onnan, lejelentve magamat a regisztrációs pultnál. A szobámban lehuppantam a kanapéra és bevettem kettő nyugtatót, mert nem akartam az álmomra gondolni, se semmire. A nyugtató miatt gyorsan elaludtam.
~A leghátsó ülésen ülök a régi családi kocsinkban. Anyu és apu veszekedik és nem figyel az útra. A kocsi beleütközik oldalról egy másik kocsiba, és felborulva csúszik tovább, majd az út szegélynél megáll. A szememet nehezen kitudtam nyitni. Meleg van bent és nem sokára felrobban a kocsi. Mivel hogy pici vagyok kitudtam mászni, de a szüleim nem. A kocsitól pár méterre sírva ordibáltam a szüleimnek, akik eszméletüket vesztették. Az autó nagy lángok között felrobbant, picit ellökve engem. A főútról legurultam egy bokorhoz. Utoljára egy fekete tollat láttam, meg egy férfi alakot, majd eszméletemet vesztettem.~
Kinyitottam a szemem ami könnybe lábadt. Az angyal segített kiskoromban nekem, talán most is csak segíteni akar. A mobilom rezzent a zsebemben, kaptam egy üzenetet:
-Lay vagyok, a házavató bulis srác akibe belefutottál. Szeretném tudni hogy jól vagy-e. Ma találkozzunk az erdőbe éjfélkor. Egyedül gyere, mert utálom a társaságot.
Tudja a telefonszámomat, de vajon kitől? Összeszedtem magamat, mert este 11 volt. Amikor belenéztem a tükörbe mintha fekete szárnyakat láttam volna, de miután pislogtam párat, eltűnt. Biztos csak a nyugtató hatása. Ilyen zavarodottan indultam el. Az erdőben az orrom hegyéig nem láttam, amíg egy tisztásra nem értem. Ott feküdt egy lány a földön, vérzett a keze és sírt. Odarohantam hozzá és megfordítottam őt...
-Mi történt? Jól vagy? Hívjak mentőt? Ki volt az? -halmoztam el kérdésekkel.
-Fekete toll...angyal...fiú... -nyögte a könnyeivel küszködve.
Rögtön tudtam hogy mentőt nem hívhatok, mert egy szavát se hinnék. Felsegítettem és hazamentünk hozzám. Amikor beértünk a házba elláttam a sebét. Nem tűnik riadtnak, mintha számított volna rám.
-Nagyon szépen köszönöm hogy elláttad a sebemet. Mi a neved? -törte meg a csendet.
-Bridget vagyok, és te?
-Hannah a nevem. Nagy probléma lenne ha itt aludnék? Félek hazamenni... -sápadt el teljesen.
-Nem probléma megértelek. Én is félek ettől a sötét angyaltól...álmomban is megjelenik...kérlek ne ijedj meg tőlem.
-Én nem ijedek meg tőled, szerintem inkább te félsz ezektől.
Lefeküdt aludni a kis vendégem, én pedig mellé feküdtem és bámultam az erkélyen ki. A fejemben megszólalt valaki. ~Bridget ne hidj neki! Hazudik neked Hannah...  Álj...mi? Lay? Az agyam túlpörgött. Az erdőben Lay-el találkoztam volna. Lehet hogy ő az angyal és most még a gondolataimban is hallom őt. Hátulról Hannah átölelt és már se Lay se az angyalok nem jártak a fejemben, be is aludtam miatta.